Maia a Vajdaságban

A Milvus Csoport kerecsensólyom védelmi LIFE+ projektben (A kerecsensólyom - Falco cherrug védelme északkelet Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában) dolgozó alkalmazottai 2011. szeptember 15.-én a Szerbia északi részét képező Vajdaságban végeztek terepkiszállást.

A terepi tevékenység célja az volt, hogy megtalálják azt a területet, ahol Maia, az idén Románia nyugati részében műholdas adóval megjelölt fiatal kerecsensólyom tojó már két hónapja tartózkodott. A kiszállás során a Milvus Csoport tagjai újabb adatokat gyűjtöttek a fiatal kerecsensólymok diszperzióját (szétszóródását), illetve a táplálék- és élőhelypreferenciáját illetően.

A műholdas jeladón keresztül kapott koordináták alapján beazonosított helyszínen nagy örömünkre megtaláltuk Maiát és rajta kívül még további öt fiatal kerecsensólymot! A terület jelentős részét egy kiterjedt lucernaföld teszi ki, amelyen lineár öntözőberendezések működnek. A folyamatos és bő öntözés a mezei pockok és egyéb kisemlősök járatait elárasztja, így könnyen az ott összegyűlt több száz madár (szürke gémek, nagy kócsagok, kis kócsagok, fehér gólyák, fekete gólyák) zsákmányává válnak. A területen sok sirály illetve varjú is jelen van. Közismert jelenség, hogy a fiatal kerecsensólymok gyakran elorozzák más fajok zsákmányát, ezt tapasztaltuk mi is megfigyeléseink során. A hat sólyom emlékezetes élményt nyújtott számunkra. A lucernaföldre leszállva igyekeztek kiszúrni azokat a kócsagokat, gémeket és gólyákat, amelyek pockot zsákmányoltak, majd utánuk lódulva addig kergették őket, míg azok zsákmányukat elejtették. Természetesen nem minden esetben volt ilyen könnyű dolguk a sólymoknak sem, többszöri próbálkozásra is szükség volt ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak.

A műholdas adatok alapján azt is megtudtuk, hogy a sólymok a lucernaföld körül húzódó facsoportokban éjszakáznak. Ezek a fasorok más ragadozómadár-fajoknak (egerészölyv, barna kánya) ugyanakkor több száz gémnek, kócsagnak és varjúnak is éjszakázóhelyet biztosítanak.

Maia kedvenc területének megtalálása nyomán két hónapra való, a fiatal kerecsensólymok életének szüleiktől független, első szakaszára vonatkozó értékes adatsorral gazdagodtunk. Ezeket az információkat többek között a faj romániai életkörülményeinek javítása érdekében szeretnénk felhasználni. Maia kiváló állapotnak örvend, ez pedig arra utal, hogy a terület elegendő táplálékot biztosít a kerecsensólymok számára. Ez a jelenség egyben magyarázat arra is, miért zsúfolódik hat nagysólyom egy ekkora, ragadozómadár-léptékkel mérve elhanyagolható kiterjedésű területen.

Nem marad más hátra, mint hogy örüljünk a híreknek és szorítsunk a „mi” kedves madarunknak!

 

Rengeteg madár használja leshelyül a lineárt (Fotó: Nagy Attila)

Kerecsensólyom és potenciális „áldozatai” (Fotó: Nagy Attila)

Maia pocokkal (Fotó: Luca Dehelean)

Maia és műholdas jeladója (Fotó: Luca Dehelean)

. . . . . . . . . . . . . . . . . .