A projektet 2015. legjobb természetvédelmi projektjei közé választotta az Európai Bizottság!

Az Európai Bizottság minden évben kiosztja a „Legjobb LIFE természetvédelmi program” díját, az előző évben lezárt projektek körében. Három kategóriában összesen 63 európai uniós program közül mindössze 23 kapta meg ezt az elismerő kitüntetést, köztük a „A kerecsensólyom védelme ÉK-Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában” című LIFE+ projekt.

A díjkiosztó ünnepségre 2016. május 31-én kerül sor Brüsszelben, az ún. „Zöld hét” rendezvény keretében. A nyertes pályázatokat emlékplakettel jutalmazzák, illetve egy speciális kiadványban és a hivatalos LIFE honlapon is bemutatkozhatnak. A 23 Legjobb projekt közül öt a Tagállamok szavazata alapján megkapja a „Legjobbak legjobbja” címet, amely azonban majd csak május 31-i díjátadón derül ki.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásával megvalósult nemzetközi projektben négy ország tizenhárom szervezete fogott össze a világméretekben veszélyeztetett kerecsensólyom védelmében. A projekt legfontosabb célja az volt, hogy az előző, 2011-ben szintén „Legjobb LIFE természetvédelmi program” címet kapott projektünk tapasztalatait felhasználva, annak eredményeit segítsen Bulgária és Románia számára is átadni.

A projekt magyar társult kedvezményezettjei: Kiskunsági-, Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, DÉMÁSZ, ELMŰ-ÉMÁSZ, MAVIR, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, Zöldfolyosó Közalapítvány voltak. Bulgáriából a BirdLife Bulgária, Romániából a MILVUS Egyesület és a BirdLife Románia, Szlovákiából pedig a Szlovák Ragadozómadár-védelmi Egyesület és a Nyugat-Szlovákiai Áramszolgáltató Vállalat vett részt benne.

A projekt munkája is jelentősen hozzájárult a Globális Kerecsensólyom-védelmi Akcióterv elkészítéséhez, amelyet a UNEP Vonulómadarak Egyezménye (CMS) 2014-ben fogadott el.
A projekt keretében 150 költőláda került kihelyezésre Bulgáriában és Romániában, hogy újabb költőhelye legyen a Magyarországon növekvő és újabb élőhelyet kereső állománynak. 8916 veszélyes középfeszültségű villanyoszlop biztonságossá tétele történt meg a négy országban, amelyből 6547 oszlop Magyarországon. Ebből 662 oszlopra új madárbarát fejszerkezet került.

Műholdas jeladók idős madarakra helyezésével sikerült kimutatni a szélerőművek kedvezőtlen hatását, mivel kiszorítják a madarakat az élőhelyükről. Szintén a műholdas jeladók segítségével sikerült kimutatni, a rágcsálók, különösen az ürge jelentőségét a  sólymok táplálkozásában. Magyarországon, Romániában és Szlovákiában közel 1000 ürge került betelepítésre hat alkalmas élőhelyre, hogy jövőbeni táplálékforrást biztosítson a kerecsensólymoknak. A projekt munkájáról és eredményeiről film és számtalan dokumentum is készült.

További információ: www.sakerlife@mme.hu, Fidlóczky József +36-30-349-5664

A sajtóhír letölthető formátumban >>

. . . . . . . . . . . . . . . . . .