Országos szintű egyeztetés a romániai áramszolgáltatók és a madárvédők között

Az elektromos vezetékek madarakra gyakorolt hatásai egyre szélesebb körben dokumentáltak. Bizonyos esetekben ez a hatás pozitív, hiszen például a veszélyeztetett kerecsensólyom kárpát-medencei állományának jelentős hányada nagyfeszültségű oszlopokon költ. Sajnos a pozitív kölcsönhatásnál gyakoribb a negatív, ugyanis a romániai középfeszültségű hálózatok oszlopain évente több tízezer madár pusztul el áramütéstől, köztük jelentős számú ragadozómadár is. Ez természetvédelmi szempontból az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező több ragadozómadár valamint a fehér gólya számára. Ugyanakkor az áramszolgáltatóknak is sok áramkimaradást okoznak a hálózaton elpusztuló madarak, így mindkét fél érdekelt a probléma megoldásában.

Az áramütés problémájára létezik technikai megoldás, mégpedig a középfeszültségű oszlopok szigetelése. Romániában több helyen is lettek leszigetelve rövid vezetékszakaszok, általában madárvédelmi céllal. A Milvus Csoport két olyan - az EU LIFE programja által finanszírozott - projektben is részt vesz, amelyben ilyen szigetelési munkák vannak. A békászósas-védelmi projektben ez a munka már elkezdődött. A kerecsensólyom védelmi program keretén belül is leszigetelésre kerülnek majd az arra kijelölt, a középfeszültségű hálózatoknak a célfajra veszélyt jelentő részei. Bármennyire is fontosak ezek a munkák a védendő fajok számára, lokális sikerek nem tudják országos szinten megoldani a problémát.

Ezen elvtől vezérelve hívtuk össze a Román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium hathatós közbenjárásával az első olyan találkozót, ahol az ország összes áramszolgáltatója képviseltette magát. A 2011 december 14-én megejtett eszmecserén az összegyűltek részletes bemutatókat hallgathattak meg a madarak és elektromos hálózatok között fennálló kölcsönhatásokról, a kerecsensólyom aktuális védelmi helyzetéről, a LIFE program kitűzött céljairól, a problémát érintő törvényi háttérről, a nagyfeszültségű oszlopokra szerelt műfészkekről, az oszlopszigetelés különféle technikai megoldásairól. A találkozón részt vettek hazai projektpartnereink közül a SOR képviselői, valamint magyarországi partnereink is, akik a sikeres magyar példát mutatták be a romániai áramszolgáltatóknak.

Ez a találkozó reményeink szerint csupán egy első lépés egy hosszú folyamatban, aminek végén, optimális esetben a kerecsensólymok, békászó sasok és még sok madárfaj számára a romániai középfeszültségű hálózatok már nem fognak veszélyt jelenteni. A KvEM képviselője kijelentette, hogy az erre témára vonatkozó hazai törvények, valamint a Románia által is aláírt nemzetközi egyezmények előírásai alapján kötelességünk kezelni a vadmadarak-elektromos hálózatok konfliktushelyzetet, ezért indítványozta, hogy a jövőben egy olyan, évente akár többször is összeülő munkacsoport keresse a megoldásokat ezekre a problémákra, ahol az összes hazai áramszolgáltató illetve átviteli cég, az érintett állami hivatalok, valamint a vadmadárvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek is képviselve vannak.

A találkozón elhangzott előadások anyagai és a résztvevők listája letölthetők innen

. . . . . . . . . . . . . . . . . .